Egyedi import,ami már elérhető és működik!!!

Sokan sokszor kérdezték és nap mint nap kérdezik, hogy miért éppen Kína, mi abban annyira jó, miért nem támogatjuk a hazai vagy már Uniós államok importját vagy gyártását??!!!!
A verseny –  talán lehet így nevezni – réges régen valahol  az univerzumban…..jó ennyi elég a csillagok háborújából..!
Általános, de alap, hogy minden kis- és középvállalkozás legfontosabb feladata
a legjobb beszerzés megteremtése fenntartása, működtetése.

Erre számos lehetőség alkalmas. Környező országok – nem mindenképpen az EU – és Kína.
Tapasztalat:
Jó magam 1993-ban „tévedtem” ki először a nagy országba, ámulva az ottani körülményeken.
Aki nem volt akkoriban arra, talán érdekes infó lehet, hogy úgy néztek ránk mint egy földönkívülire (persze általában vidéken volt, pedig csak 49.5.es a futó cipőm!!!) de az ismert nagy városokban is kevés „fehér ember „ volt.
Akkor döbbentem rá,hogy más fejlett országok már mennyire előttünk vannak a kínai kereskedelem - akkor még zavaros, átláthatatlannak tűnő – forgatagában.
Az elmúlt években számtalanszor megfordultam több nagyobb városban, sok-sok céggel és vezetőivel tárgyaltunk,

jelenleg több mint 80 állandó kínai cégtől importálunk ,

ismerkedtem kultúrával ( na jó,néha az éjszakában is ), megjártam Tibet misztikumát, megsimogattam az agyagkatonákat, karibi hangulatú szigeten pihentem…..szóval számtalan élmény, tapasztalat, amiből most megpróbálom a
hiteles kereskedelmi lehetőségek tárházát bemutatni, remélve, hogy érdeklődést keltek…
A mai gazdasági helyzetben – meddig lehet ezt fokozni?? – elengedhetetlen az említett megfelelő beszerzési ár elérése, megtartása.
Számos kereskedelmi cég nem érzi magát biztosnak abban,hogy egy esetleges kínai partnerrel elkezdje a kereskedelmet, hiszen számos hír terjeng a minőségről -azért valljuk be nem alaptalanul.
Mégis ennek ellenére megoldható,

mindenkinek lehet egyedi importja,

jó minőségű terméke, amivel fel veheti a versenyt a hazai piacon vagy stabilizálni tudja az eddigi pozicióját.

Mit ajánlunk???

Probléma mentes egyedi importot!!!!
Megálmodod, mi beszerezzük.
- Első lépésként megkeressük a legmegfelelőbb kínai partnert (állandóan növekvő adatbázissal dolgozunk)
- Termékminta, rajz vagy elképzelés alapján megtaláljuk a legmegfelelőbbnek tartott gyártót,
- Ajánlatot teszünk,
- Fuvar és egyéb vámköltségekről pontos tájékoztatást adunk,
- Előleg ált.-ban 20% kifizetése a kiválasztott kínai partner felé,
- A kész termék bekérése egyedi csomagolással, feliratozással
- Termékminta ellenőrzés után 80% kifizetése.
- Vámolás, áruátvétel, igény szerint kiszállítás.
Azért annyira nem bonyolult!!!

Gondolatébresztőnek,szavakban és képekben:

(Csak néhány a lehetőségek végtelen tárházából)

Garázskapuk

garazskapu_1 garazskapu_2 garazskapu_3
garazskapu_4 garazskapu_5 garazskapu_6

Kész rönkházak

untitled-1 untitled-2 untitled-3
untitled-4 untitled-5 untitled-6

Irodai, hotel és lakás bútorok

untitled-1 untitled-2 untitled-3
untitled-4 untitled-5 untitled-6

Fogászati gépek,berendezések

untitled-1 untitled-2 untitled-3
untitled-4 untitled-5 untitled-6

Általános lakás felszerelés és elektronikai termékek

untitled-7 untitled-6 untitled-5
untitled-4 untitled-3 untitled-2

Céges repi anyagok

untitled-6 untitled-5 untitled-4
untitled-3 untitled-2 untitled-1

Rattan bútorok

untitled-1 untitled-2 untitled-3
untitled-4 untitled-5 untitled-6
untitled-7 untitled-8 untitled-9

Babakocsik

untitled-1 untitled-2 untitled-3
untitled-4 untitled-5

Szaunák

20070707_hibridine-sauna-2 550x445-signature-sauna-side_11560_2 6403_szauna
finnszaunadeluxtornio-2 infraszauna2 sauna-libre-instalacion-jardin-2

Jacuzzik

hot_tub__jacuzzi-2 jacuzzi-1-2 jacuzzi-hot-tub-1-2
jacuzzi2 night-jacuzzi-375-2 unique-jacuzzi-carlo-urbinati-5-2

Jade köves masszázságyak

fürdőszobai berendezések, bútorok, kiegészítő.
Kozmetikai gépek,berendezések,termékek.
Sorolhatnám a végtelenségig, nem lenne vége.
Amiért hiteles a történet:
Magamnak vagy ismerősöknek érkezett és a mai napig működik vagy használjuk:
garázskapu, elektromos kapunyitó, szolár rendszer, bútorok, (nézd meg az irodánkat), elektromos gitár, fogorvosi kék fény, 100-200cm3 go cart,elektromos  gépek berendezések, nyomda ipari termékek,gépek.
A többi ami érkezett vagy éppen folyamatban van, az természetesen nem publikus.
Szakmai kiállításokon évente többször megfordulunk, hihetetlen és egyben felfoghatatlan mennyiségű információ,termék ötlet…
Következő időpont:2011.április

További információért, tájékoztatásért írj e-mailt: gaspar_zoltan@slh.hu

Comments are closed.

Nyelvek / Languages